

Csoportjaink és közösségeink teljes kínálatát idén is összefoglaltuk egy kis, elvihető információs füzetben, amely a honlapunkon is elérhető, és amelyből az is megtudható, melyik csoport ill. program mikor indul újra.
Külön szeretnénk kiemelni a szentségi felkészítőket: az elsőáldozásra készülő gyerekeket szerdán délután, a bérmálásra készülő gyerekeket és fiatalokat bizonyos szombati napokon várjuk majd. Mindegyik felkészítőre szükséges előzetesen e-mailben jelentkezni (plebania@szentmihaly.hu).
A héten kedden este fél 7-től felnőtt hittan lesz a Rokolya utcai plébánián.
Szintén kedden este fél 8-tól folytatódnak az Ima-Tér alkalmai is a Babér utcai plébániaépületben, ahol közösségre, beszélgetésre és az Istennel való átélhető találkozásra is tér nyílik. Minden felnőtt érdeklődőt szeretettel várunk!
Szerdán este 6 órától pedig ismét zenés imaalkalmat, Istendicséretet szervezünk az imaszobában, a plébániaépület alsó szintjén.
Jövő vasárnap lesz templomunk búcsúünnepe. A de. 10 órakor kezdődő ünnepélyes szentmisére vendégünk lesz Erdő Péter bíboros atya. Aznap nem lesz 7-es, 9-es és 11-es szentmise, az esti szentmise pedig, az egésznapos búcsúi programokra tekintettel, 20 órakor kezdődik.
Szeptember 30-tól ismét Alpha kurzust szervezünk, ezúttal a Babér utcai plébánián, amely szerda esténként egy baráti jellegű találkozásból áll, ahol az élet nagy kérdéseiről és hitünkről beszélgetünk. Bátorítunk mindenkit, hogy hívja meg templomba nem járó, de a hit iránt érdeklődő rokonait, barátait, munkatársait! Minden fontos információ elérhető honlapunkon vagy a Facebook eseményünknél.
Nagyon köszönjük a templomfűtés korszerűsítésére eddig (az önkormányzati támogatással együtt) összegyűlt 21 millió 157ezer Ft-ot amelyből a fűtőtesteket és a kazánokat már megvettük és szállítás alatt vannak! Szeretettel kérünk és fogadunk további adományokat is, (legalább további 4 millió forint szükséges, hogy elkészülhessen): akár a sekrestyében vagy az irodában, akár az erre a célra elkülönített számlánkra HU45-10700505-68728067-51300009.
Vigyázó Miklós atyát és Pál Ferit is idézi az új, kinevezett kalocsai érsek, Palánki Ferenc abban az interjúban, ami elérhető az Új Ember legfrissebb számában.
Isten éltesse mindazokat, akik a héten ünneplik születésnapjukat, névnapjukat vagy házassági évfordulójukat.






