Hírlevél - Évközi 31. vasárnap

2021. 10. 30.

Hírlevél - Évközi 31. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy 

  1. Előző héten 236 000 Ft perselypénz és 52 000 Ft adomány gyűlt össze. Köszönjük a hívek támogatását!
  2. A főegyházmegyei ajánlást közvetítve kérjük a híveket, hogy a zárt terekben, főleg a szűkebb légterű templomokban vagy más helyiségekben, használjunk ismét szájmaszkot mások egészsége védelmében. Köszönjük!
  3. Az urnatemető október 30. és november 2. között reggel 8 és este 19 óra között lesz nyitva.
  4. Mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep. Reggel 10 és este 6 órakor lesz szentmise. Az esti mise után Lucernáriumot végzünk az elhunytakért.
  5. Halottak napján reggel 6.45-kor és este 6-kor tartjuk a szentmiséket.
  6. A héten első csütörtök, az Oltáriszentséget reggel 10 órától 12 óráig kihelyezzük a templomban, délben Szent Mihály-imaóra és engesztelő szentmise lesz. Az esti szentmisét azokért a magzatokért mutatjuk be, akiket az abortusz veszélye fenyeget, továbbá az esti szentmise után dicsőítő szentségimádást tartunk.
  7. Megnyitjuk a kápolnát a 9-es misék idejére a kisgyermekesek számára. Várjuk azon szülők jelentkezését, akik segítenének a játékok mise előtti áthozatalában a plébániáról a kápolnába. Jelentkezni a kápolnánál vagy a plebania@szentmihaly.hu email címen.
  8. Baba-mama klub sok szeretettel várja a babákat és mamákat november 4-én 10 órakor a plébánia közösségi termébe. A gyerekek keresztény hitre neveléséről beszél majd András atya.
  9. A következő ovis mise november 7-én 8 órakor lesz. Egyúttal keressük még azt az önkéntest, aki a mise zenei kíséretébe besegítene (gitározás, éneklés, stb.). Érdeklődni, jelentkezni a mise végén, vagy a takaritas@szentmihaly.hu email címen.
  10. Hamarosan megkezdjük a karácsonyi pásztorjátékra való felkészülést Dr. Juhász Katalin és Dr. Klemencsics István vezetésével. Jelentkezni a sekrestyében elhelyezett jelentkezési lapon lehet november 7. vasárnapig. A próbák vasárnap délutánonként 15 és 17 óra között lesznek templomunkban. Az első próba, mely egyben a szereposztó is lesz, november 14-én 15:00-kor kezdődik.
  11. Az Új Ember legfrissebb számában interjú olvasható Dani Gyöngyi paralimpikonnal, aki tizenhat éves kora óta kerekesszékhez kötött életet él; ma boldog ember, feleség és családanya. A szeptemberben megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik önkéntes hírnöke volt, s vallja, amióta beengedte Istent az életébe, csupa áldás kíséri őt.
  12. A héten hétfőn Mindenszenteket, kedden Halottak napját, csütörtökön Borromeo Szent Károly püspököt, pénteken Szent Imre herceget ünnepli liturgiájában az Anyaszentegyház.
  13. Isten éltesse születésnapja alkalmából Komjáti Tamarát és Kardos Annát.

© 2021 Angyalföldi Szent Mihály Plébánia     Adatkezelési tájékoztató