Az előző hétvégén 159 150 Ft perselypénz gyűlt össze. Köszönjük a Testvérek támogatását!
A mostani perselyadományokból a katolikus iskolákat és a nyári hittantáborunkat támogatjuk. Előre is köszönjük a Testvérek nagylelkűségét!
Kedden a Rokolya utcai plébánián a szentmisét követően, kb. 18:30-kor folytatódik a felnőtt hittan.
A baba-mama kör következő alkalmát a héten csütörtökön tartjuk, 10 órától a plébánia közösségi termében.
A héten szombaton az esti szentmise után ünnepélyes elsőszombati rózsafüzér-imádság lesz.
A jövő vasárnap elsővasárnap, karitász-csoportunk délben a Rokolya utcai plébánián megvendégeli hajléktalan rászoruló testvéreinket. Szeretettel kérnek és előre is köszönnek minden segítséget!
Szeretettel hívunk mindenkit közös plébániai farsangunkra, mely március 1-jén 15 órától lesz a Rokolya utcai plébánián. Gyermekeket, felnőtteket, családdal vagy család nélkül érkezőket egyaránt szeretettel várunk, a tombolához pedig felajánlásokat örömmel fogadunk.
Előre jelezzük, hogy az idei ministránstábor július 21-25. között kerül megrendezésre, minden ministránst szeretettel várunk!
Előre jelezzük, hogy az idei évben a családos tábor Domaszéken lesz augusztus 6-10-ig, szerdától vasárnapig. Részleteket tavasz végén hirdetünk.
Idei évben biztosan lesz hittanos tábor július 23-26. között Pusztamaróton a Jézus Szíve Nővérek szervezésében. Részletek és információk a jelentkezéssel kapcsolatban a plakáton.
A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja. A soron következő képzés 2025. április 5-én indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1)224-86-40-es telefonszámán lehet hétköznap 8-16 óra között március 28-ig.
Az Új Ember katolikus hetilap legfrissebb lapszámában az 1950-es szentévről és annak drámai magyar vonatkozásairól olvasható beszélgetés Fejérdy András történésszel.
Isten éltesse születésnapja alkalmából Pálla Dórát és Kuzmányi Sárit valamint mindazokat, akik a héten ünneplik születésnapjukat, névnapjukat vagy házassági évfordulójukat.