A héten folytatódik a bibliaóra, kedden este fél 7-kor a Rokolya utcai plébánia tanácstermében. A téma: Illés próféta.
A héten elsőcsütörtökön az esti szentmise után ismét lesz dicsőítő szentségimádás, amely alatt lehet majd közbenjáró imát kérni.
A héten elsőszombaton az esti szentmise után lesz ünnepélyes rózsafüzér-imádság.
A jövő vasárnap elsővasárnap, délben karitász-csoportunk a Rokolya utcai plébánián megvendégeli hajléktalan rászoruló testvéreinket; szeretettel fogadnak és előre is köszönnek minden segítséget!
Október hónapban különösen is biztatjuk a Testvéreket a közös rózsafüzér-imádságba való bekapcsolódásra: hétköznap a reggeli misék után, az esti misék előtt, vasárnap a reggel 7 órai szentmise után.
A két plébániánkon külön időpontban lesz az elsőáldozás, de október 1-jétől közös felkészítő csoport indul (keddenként 16 óra), amelyre online felületen lehet jelentkezni; a részletek plakáton és internetes felületeinken elérhetők.
A templom hangosításának korszerűsítése régóta esedékes, amelynek költsége bő 2,3 millió Ft. Kérjük a Testvéreket, hogy aki tud, járuljon hozzá adományával ehhez a projekthez (személyesen vagy átutalással); eddig 375 500 Ft gyűlt össze, amelyet nagyon köszönünk!
Az Önkormányzattal és az Érsekséggel egyeztetve október 1-jével elkezdődik a plébánia tulajdonát képező templomkert bekerítése, amely egy hosszú távú projekt első lépése: célunk a kert biztonságosabbá tétele, a zöldfelület megújítása, a közösség általi jobb kihasználás lehetőségének megteremtése. A kert továbbra is átjárható és a templom és az urnatemető továbbra is megközelíthető lesz napközben, reggel 7 óra és este 7 óra között.
Jövő héten szombaton ünneplik hazánk legnagyobb múltra visszatekintő, évről évre megszakítás nélkül megszervezett katolikus ifjúsági rendezvényét, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 50. évfordulóját. A jubileumhoz kapcsolódva Nagymaros egyik alapemberével, Hadi Ferenccel és az ifjúsági találkozók szervezésében szintén tevékeny családtagjaival készült beszélgetést is olvashatnak az Új Ember katolikus hetilap legfrissebb lapszámában.
Isten éltesse Karas Mátét, Rudinszky Adriennt és Kurdi Cecíliát születésnapja alkalmából, valamint mindazokat, akik a héten ünneplik születésnapjukat, névnapjukat vagy házassági évfordulójukat.